Harcos Gergely: |
a mester éppen két kőgolyóval játszadozott a templom lépcsőjén amikor megszólítottam mondd csak -kérdeztem- milyen a mindenség érzete először nem vett észre a fejét sem emelte fel csak a golyók csacska játékát figyelte ahogyan kecsesen könnyen egymás körül sürögtek-forogtak időnként hideg és száraz csókot adva a szentély falának |
újra feltettem neki a kérdést de még váratott egy kicsit és nem válaszolt a golyók a mozdulatlan melegben össze össze koccantak és csak ez az össze össze koccanás zavarta a csöndet aztán végre így felelt: a közelben egy forrásra bukkansz - új folyó születik itt minden pillanatban |
meztelen lábbal lépjél bele a még kíváncsi elembe és figyeld meg hogyan mossa körül térdedet a víz nesztelen először majd patakot látsz ha útját követed - köveket görget -azt hiszi- pedig csak a kavics kél újra-újra táncra és járja át zúgolódó habjait |
de menj tovább meg ne állj -folytatta a mester- árját is érjed el a folyónak ahol jajongva de már megnyugodva tölti fel kékszemű barátunk a kényszerű medret mit ősei vájtak ki maguknak folyammá válván nem zsörtöl nem siet többet a hullám csak bölcsen hömpölyög és puhán pihen a völgyben |
így szépen lassan torkolatához visz a víz amit majd a selymes ágy ringat emlékei szárnyán észrevétlen halálba az élet ezen a ponton befagy: egyetlen hatalmas tó gyűjti össze minden eddigi folyók örömeit és bánatait látod az élet halált szül a halál pedig életet |
fürödj meg a tóban is de utána már ne gyere vissza - nem leszek itt a templomot sem találnád mert minden amit láttál - maga a templom és mindaz amit hallottál - én vagyok |
1991. április 18. |