12.1. Definíció. Legyenek X, Y , Z topológikus terek, f : Y → X és g : Z → X folytonos függvények. Azt mondjuk, hogy f és g izomorf X felett, ha van olyan h : Y → Z homeomorfizmus, amelyet g-vel komponálva éppen f-hez jutunk. Ilyenkor használjuk még a következő kifejezéseket is: h egy relatív homeomorfizmus (X felett), Y és Y relatívan, vagy rostonként homeomorfak (X felett).
12.2. Definíció (nyaláb). Legyenek X, Y és F topológikus terek,
f : Y → X egy folytonos függvény. Azt mondjuk, hogy f lokálisan
triviális, és F a rostja, ha X minden pontjának van olyan U környezete,
amelyben az FU : f−1(U) → U megszorítás U felett izomorf az
F × U → U projekcióval. Ezeket az U feletti izomorfizmusokat lokális
trivializációknak hívjuk. Ilyen esetben azt mondjuk, hogy f : Y → X
egy F-nyaláb (angolul: F-bundle), vagy másképpen, F → Y
X egy
nyaláb , vagy fibrált nyaláb (angolul: fibre boundle).
Ezt a fogalmat általánosíthatjuk tér-párokra is:
12.3. Definíció (tér-pár nyaláb). Legyenek (X,A) és (F,B) tér-párok, Y egy topológikus tér, f : X → Y egy folytonos függvény. Azt mondjuk, hogy
12.4. Definíció (Rost szorzat). Legyenek X, Y , Z topológikus terek, f : Y → X és g : Z → X folytonos függvények. Az Y éa Z X feletti rost-szorzatát így definiáljuk:
Nem csak topológikus terekből készíthetünk nyalábokat, hanem szinte minden geometriai vagy algebrai objektumból is. Erre jó példa a vektornyaláb fogalma, ahol a rostok vektorterek. Íme, egy másik variáció, ahol a rostok Abel csoportok, diszkrét topológiával:
12.5. Definíció (Lokális rendszerek). Legyen G egy Abel csoport,
X egy topológikus tér. Lássuk el a G-t a diszkrét topológiával. Egy
G rostú lokális renszer egy γ : Y → X nyaláb G rosttal, amin
értelmezve van egy folytonos Y × XY → Y szorzás (rostonkénti,
12.4. Definíció), és amelyben a γ−1(U)G × U lokális trivializációk
választhatók szorzás-tartó módon. (Ez értelmes, hiszen a G-beli szorzás
ad egy természetes rostonkénti szorzást az G × U → U nyalábon.)
12.6. Megjegyzés. A vektor-nyalábokhoz hasonlóan a lokális rendszerek is megadhatók áttérési függvényekkel. Itt most lineáris transzformációk helyett G automorfizmusait kell használni, és mivel most G topológiája diszkrét, azért az áttérési függvények lokálisan konstans Aut(G)-értékű függvények.
12.7. Konstrukció. Legye X egy ívszerűen összefüggő, lokálisan
pontrahúzható tér, jelöli az univerzális fedőterét. Legyen G egy Abel
csoport, és ϕ : π1(X) → Aut(G) egy csoport homomorfizmus (az ilyen
homomorfizmusokat hívják reprezentációnak). Lássuk el G-t a diszkrét
topológiával! A π1(X) csoport hat az
téren és a G csoporton is, tekintsük
a szorzat-hatást az
× G téren. A hatás szerinti faktor egy G rostú
nyaláb:
![]() | (2) |
Ráadásul az X × G → X nyaláb a G-koordinátán ható (relatív) szorzással egy lokális rendszert alkot, és a π1(X)-hatás felcserélhető ezzel a szorzással. Ezért a szorzás öröklődik a faktor térre is, (2) is egy G rostú lokális rendszer.
Könnyen látható, hogy pontrahúzható téren minden lokális rendszer triviális. Ebből következik, hogy minden X fölötti lokális rendszer megkapható ezzel a konstrukcióval.
12.8. Definíció. Az ℝ rostú lokális rendszereket lapos vektornyaláboknak hívjuk. Ezek tehát olyan vektor-nyalábok, amelyek megadhatók konstans áttérési függvényekkel — de most a rostok (vektorterek) topológiája diszkrét. Egy lapos nyalábok közti homomorfizmust lapos homomorfizmusnak mondunk, ha ebben a finomabb topológiában is folytonos — tehát lokálisan konstans mátrixokkal adható meg.
12.9. Megjegyzés. A 12.7. Konstrukcióban láttuk, hogy az X tér fölötti r rangú vektornyalábok bijekcióban vannak a π1(X) fundamentális csoport r-dimenziós (lineáris) reprezentációival.
12.10. Konstrukció (rostonkénti homológia). Legyen (F,B) egy
tér-pár, f : (X,A) → Y egy (F,B)-nyaláb, n ≥ 0 egész szám.
Tegyük fel, hogy Y lokálisan pontrahúzható, megmutatjuk, hogy az
egyes Hnf−1(y); ℤ
homológia-csoportok (ahol y végigfut Y pontjain)
összeállnak egy lokális rendszerré (12.5. Definíció). Ez az f nyaláb
rostonkénti homológiája,
n(f; ℤ).
A lokális rendszer alaphalmaza, és az Y -ra való vetítése:
12.11. Definíció. Legyen M egy differenciálható sokaság, f : E → M egy vektornyaláb. Tekintsük a TE, TM érintő-nyalábokat! Az f differenciálja egy df : TE → f∗TM nyaláb homomorfizmus, a magja TvE ≤ TE, a vertikális nyaláb. Ehhez választhatunk egy direkt komplementumot:
Egy N ⊂ E részsokaság vízszintes, vagy horizontális, ha TN ≤ ThE,
azaz N minden érintő-vektora vízszintes. Legyen G ⊆ M egy sima görbe és
e ∈ E egy pont amelyre f(e) ∈ G. Picard tétele (differenciálegyenletek
megoldása) miatt létezik (egyetlen) olyan ⊂ E sima görbe, amely átmegy
az e ponton, és amelyre f(
) = G. Ezt a G felemelésének mondjuk.
Ugyanezt a konstrukciót hívják még párhuzamos eltolásnak is (azaz
„párhuzamos” G-vel).
Legyen most G egy hurok. Az e-ből induló görbe másik végpontja
nem feltétlenül hurok. Most e végigfut a nyaláb megfelelő rostján
(ami egy V vektortér), így sok-sok vízszintes görbét kapunk. Ha a
kezdőpontokhoz hozzárendeljük a végpontokat, akkkor egy V → V
monodrómia transzformációt kapunk. Nem nehéz belátni, hogy ez
egy lineáris transzformáció. Ha most G végigfut az összes f(e)-ből
induló hurkon, akkor az összes így kapott transzformáció egy zárt
részcsoportot alkot GL(V )-ben, ezt hívjuk a konnexió holonómia
csoportjának.
Láttuk, hogy M -beli görbéket mindig fel lehet emelni vízszintesen. Érdemes megvizsgálni, hogy mi a helyzet magasabb dimenziós részsokaságokkal:
12.12. Definíció. Legyen M egy n-dimenziós differenciálható sokaság, E → M egy vektornyaláb. Egy konnexió lapos, ha E minden pontján keresztül húzható egy n-dimenziós vízszintes részsokaság.
Picard tételének sok-dimenziós változata, a Frobenius tétel. Ennek segítségével látható, hogy egy konnexió pontosan akkor lapos, ha bármely két vízszintes vektormező Lie zárójele ismét vízszintes. Ez ekvivalens azzal, hogy a konnexió konnexió görbülete nulla.
12.13. Megjegyzés. Legyen most E → M egy vektornyaláb egy lapos konnexióval. Világos, hogy egymással homotóp hurkok vízszintes felemeltjei is homotópok, tehát a (fent definiált) monodrómia ad egy π1(M) → GL(V ) reprezentációt, ezt hívjuk monodrómia reprezentációnak. Ez a reprezentáció ugyanaz, mint amit a 12.9. Megjegyzésben illetve a 12.7. Konstrukció-ban említünk.